Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

A gluténérzékenység és a Candida

gluten-sensativity.jpgVan-e kapcsolat a gluténérzékenység és a Candida fertőzés között? Sajnos azt tapasztaljuk, hogy e két probléma hajlamos együttesen megjelenni és valójában a gluténérzékenység rendkívül gyakori a Candida fertőzésben szenvedőknél. De valóban ok-okozati összefüggés van-e két probléma között? A megzavart bélflóra a Candida fertőzés esetében gluténérzékenységet is eredményez?

A következőkben a két állapot közötti kapcsolatot fogom megmagyarázni, így már érthető éesz, hogy miért érdemes a glutén teljesen egészében kiitatni, amíg felépülünk a Candida fertőzésből.

 

A Candida fertőzés visszaszorításával megszüntethetjük a gluténérzékenységet

A belekben egy természetes savas környezetet kell biztosítani, azonban több tényező együttes hatása is azt eredményezi, hogy elveszítjük ezt a savasságot. Sőt a Candida diéta és kezelési terv egyik fő célja, hogy helyreállítsuk a belek megfelelő savtartalmát. Az étkezési terv és az egyéb kiegészítők és elemek mind ezt a célt célozzák meg.

Mint látható: a Candida fertőzés komplex módon hozzájárul a gluténérzékenység kialakulásához, azáltal, hogy a fehérjéje megtéveszti az immunrendszert. Az immunrendszer aktiválásával a Candida egy hosszú távú gluténérzékenységet is okozhat. Azonban ha nincs jelen a Candida elszaporodása, akkor javul az emésztés, aminek köszönhetően (legalább részben) elbúcsúzhatunk néhány ételérzékenységtől is.

Egy szokatlan módszer a szájpenész kezelésére

candida_kezeles.jpgA szájpenész az egyik fő tünete a rendszeresen visszatérő Candidiasisnak. A Candida fertőzésben szenvedők számára sokszor meglehetősen nehéz kezelni a szájpenész és még ha sikerült is nekik, akkor sokszor tapasztalják, hogy a probléma visszatér, amint abbahagyják a kezelést. Ma a szájpenész kezelésének egy hagyományos módszerét osztom meg, amelyet saját otthonunban is meg tudunk csinálni és szinte semmilyen költségbe nem kerül.

Sok szájpenészben szenvedő ember észre sem veszi, hogy mi történik belül a szájukban. Az enyhe fertőzések is okozhatnak ugyanis tartós fehér bevonatot a nyelvükön. A további súlyos fertőzéseknél azonban már komolyabb tünetekkel kell számolni, mint például fehér sebek a nyelven és az arc belső részén. Ha úgy gondoljuk, hogy nem szenvedünk Candida fertőzésben, azonban mégis tapasztaljuk ezeket a tüneteket, akkor a szájpenészt az általános Candida terv részeként kell kezelni.

 

Olajos öblögetés - egy ősi ajurvédikus orvosság

Ha még nem hallottunk az olajos öblögetésről, akkor bizonyára nem vagyunk egyedül. Ez egy olyan kezelés, amely fokozatosan egyre népszerűbbé válik, azonban tudni kell, hogy még mindig kívül esik a hagyományos orvosláson. Az öblögetés népszerűsége az 1990-es években kezdett terjedni, amikor egy orosz orvos, Dr. Karach olyan bizonyítékokat mutatott be, amelyek egyértelműen utaltak arra, hogy az olajos öblögetés képes segíteni “a fejfájáson, a hörghuruton, a fogak fájdalmán, a trombózison, az ekczémán, a fekélyeken és a gyomor egyéb betegségeink, valamint a belek, a szív, a vér, a vese, a máj, a tüdő és a női szervek problémáin”.

 

A gombaölőket és a probiotikumokat lehet együtt szedni?

kurkuma_candida.jpgMinden jó Candida kezelének három fő elemének kellene lennie: az egyik az alacsony cukortartalmú étrend, míg a másik kettő a probiotikumok és a gombaellenes szerek. De hogyan lehetünk biztosak, hogy ez utóbbi két elem nem egymás ellen dolgozik? Ez a probléma különösen aggasztó lehet, ha probiotikus kiegészítőket és gombaellenes szereket szedünk egyidejűleg.

A probiotikumok három különböző módon segítenek megfékezni a Candida elszaporodását. Ezek egyrészt szabályozzák a bél savasságát, csökkentik a Candida telepek számára rendelkezésre álló tápanyagokat és támogatják az immunrendszer működését. A gombaellenes szerek pedig úgy dolgoznak, hogy elpusztítják a Candida-sejtek falait. Éppen ezért fontos, hogy ez a két elem megfelelően együtt dolgozzon, mert így le lehet küzdeni a Candida fertőzést. Bzonyíték van arra, hogy a probiotikumok és a gombaellenes szerek képesek együttmáködni a Candida fertőzés leszámolásában.

Volt egy vizsgálat, ami rámutatott arra, hogy a fokhagyma és a Lactobacillus acidophilus egymás hatékonyságát erősíti, ami arra enged következtetni, hogy a probiotikumok és a gombaellenes szerek jól kiegészítik egymást. Másodszor azonban az is tény, hogy a fahéj és az acidophilus kombinációja nem működőképes együtt, mivel a fahéj antibiotikus hatást fejt ki a szervezetben, így gyengíti a probiotikumok hatékonyságát.

 

A Candida és a gyömbér

candida_gomba.jpgA gyömbérnek annyi haszna van, hogy érdemes egy egész cikket szentelni, hogy felsoroljuk őket. Kiváló gombaellenes szerként hatékonyan számol fel a Candidával, de ezenfelül kimutatták, hogy hatékonyan lehet vele gyógyítani az ízületi gyulladásokat, a mozgásszervi betegségeket és még a reggeli rosszulléteket is. A népi gyógyászatban a gyömbért már régóta használják az emésztés javítására, a hányinger kezelésére és a gyulladás csökkentésére. Ismerjük meg most jobban is ezt a hihetetlen, mégis természetes orvosságot.

 

Reggeli rosszullét

Több tanulmány, amit terhes nőkön végeztek, szintén kiemelte a gyömbér potenciális előnyeit, mely szerint igen hatékonyan fel lehet hazsnálni a reggeli rosszullétek elmulasztásához. Az általános vizsgálatok azt mutatták, hogy a gyömbér csökkentette a hányingert és a hányást azoknál a nőknél, akik gyömbért vettek be, szemben azokkal, akik csak placebot kaptak. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy van némi bizonyíték arra is, hogy a gyömbér mutagén lehet, ezért óvatosan kell alkalmazni, legfeljebb csak néhány napig egymás után és lehetőleg egy egészségügyi szakember felügyelete mellett.

Mivel a gyömbér hatékonyan tehermentesít a hányinger alól, így azt remélik, hogy fel lehetne használni mint egy megelőző intézkedés: ezzel lehetne csökkenteni a műtét és egyéb orvosi eljárások utáni rosszullétet. Azonban ezekben az esetekben a gyömbér nem bizonyult hatékonyabbnak, mint a placebo.

 

A Candida diéta a terhesség alatt

terhes_candida.jpgSok olvasó kérdezte tőlünk, hogy mi módon lehet elvégezni a Candida diétát a terhesség alatt, illetve, hogy lehet-e egyáltalán. A gyors válasz egyértelmű nem: a teljes Candida étkezési terv nem alkalmas a terhes nők számára. Azonban, ha néhány változtatást eszközölünk a kezelésben, akkor ki tudunk dolgozni egy olyan étrendet, ami biztonságos lehet a számunkra és a baba számára egyaránt. Bár ezzel nem fog eltánni a Candida, de így legalább sakkban lehet tartani és csökkenthetjük a tüneteket. A következő írásokban tehát azokkal a pozitív változtatásokkal foglalkozunk, amelyeket az életmódunk javítása érdekében tehetünk, miközben helyes döntéseket hozhatunk a terhesség ideje alatt.

 

Van néhány irányelv, amiket, ha követünk, akkor egy egészséges és tápláló étrendet alakíthatunk ki, miközben a babánk és a saját egészségünk is biztonságban lesz.

 

Legyünk nagyon óvatosak a kiegészítőkkel

Sok gombaellenes szert csak saját felelősségre fogyaszthatunk, mivel az esetek többségében ezek nem előnyösek a terhes nők számára. Éppen ezért jó tanács, hogy ezeket érdemes kerülni. Bár a legtöbb természetes gombaellenes szer, így például az echninacea vagy az oreganoolaj biztonságos a terhesség ideje alatt, most nincs itt az ideje annak, hogy kísérletezgessünk. Itt pedig az egyértelmű miért: 2011-ben egy vizsgálat megállapította, hogy a gombaellenes flukonazol születési rendellenességeket okoztak a csecsemőknél. Ezt azért fontos tudni, mert a flukonazol egy igen gyaran felírt gombaellenes készítmény. Éppen ezért nagyon fontos, hogy beszéljünk orvosunkkal, mielőtt bármilyen gombaellenes szert kezdenénk el szedni. A legjobb, ha ezeket a szoptatás után használjuk csak.

 

A glutén érzékenység és a Candida

Létezik-e kapcsolat a glutén érzékenység és a Candida fertőzés között? Igen, hiszen bizonyított, hogy e két probléma hajlamos együtt megjelenni az emberi szervezetben, másrészt az is igen gyakori, hogy a Candidábn szenvedőknek glutén intoleranciával kell számolniuk. De ok-okozati összefüggés van a két probléma között? Lehet, hogy a megzavart bélflóra és a Candida túlszaporodása glutén érzékenységet indukál?

 

A glutén egy olyan fehérje, amit a szervezetünk csak különös nehézségek árán képes megemészteni, különösen akkor, ha nagy mennyiségben visszük be a szervezetünkbe, olyannyira, hogy az emésztőrendszerünk egyszerűen nem képes azt feldolgozni. Mindaddig, amíg nem sikerül helyreállítani a bélflóra normális egyensúlyát, addig nagyon valószínű, hogy a glutén megemésztése is problémába fog ütközni.

 

Számos feltétel van, amivel meg lehet előzni, hogy a Candida gombás fertőzés okozzon, ezek közül azonbn a legfontosabb, hogy a szervezetünk ne legyen erősen savas. A Candida sokkal valószínűbb, hogy veszélyesebb formát ölt egy savas, mint egy semleges vagy lógos környezetben. A savas környezetet pedig az antibiotikumok fogyasztása, a rossz táplálkozás, a krónikus antacidok és számos más ok okozhatja. A belekben persze egy természetes savas környezet van jelen, azonban több tényező együttes hatása azt eredményezheti, hogy ezt a savasságot elveszíti. A Candida diéta legfőbb célja tehát, hogy helyreállítsa a belek megfelelő savtartalmát. Az étkezési terv, a kiegészítők és az egyéb eleme mind hozzájárulhatnak ehhez.

Hogyan szüntesd meg a szerveztedben a stresszt?

nature-stream.jpgA stressz egy olyan dolog, ami egyre inkább elterjedt az emberek körében a személyes és szakmai okok következményeként. A mai társadalomban a stressz szinte napról napra növekszik. Mindannyian tudjuk, hogy a stressz ingerlékennyé és fáradttá tehet minket, de ez csak egy része a problémának, hiszen a stressz felborítja a bélflórát is és komoly egészségügyi zavarokat képes előidézni.

 

A stresszt leghatékonyabban az életmódbeli változásokkal lehet csökkenteni, amelyekkel elsősorban a bél egészségének javítását tűzzük ki célul. Egy Candida diéta például erre kiválóan alkalmas lehet, hiszen a stressz az egyik fő kiváltó oka a Candidának, így ilyen esetekben különféle diétás és életmódbeli változásokra van szükség. Ennek első lépéseként meg kell szüntetni minden olyan élelmiszert, ami a Candida elszaporodását tette lehetővé: a cukrokat, az alkoholt, az élesztőt stb.

 

Tervezz

A tapasztalatok szerint a stressz leginkább olyan, mely hatása alatt a személy úgy érzi, hogy a túl sok teendőre túlságosan kevés idő jutna. A lista azonban természeténél fogva arra kényszerí, hogy leüljünk és rekord idő alatt teljesítsünk mindent szépen, sorban, így nyugodtak és kiegyensúlyozottak maradhatunk. A lineáris lista által egy játéktervet dolgozunk ki, amiben az összes feladatot listaszerűen fel lehet binni. Ezáltal sokkal kevésbé lesz zavaros minden, az átláthatósággal pedig csökkenthetjük a stresszt.




A Candida tüneteinek csökkentése C-vitaminnal

istock_000004888333small.jpgMindenki ismeri a C-vitamin (aszkorbinsav) antioxidáns tulajdonságait és azt, hogy milyen hatékonysággal képes az enyhe megfázást megelőzni. Azonban csak nagyon kevés Candida betegnél vesszük észre, hogy beépítenék a C-vitamint a Candida kezelési tervbe.

A C-vitamin azonban három módon is segíti a Candida elszaporodásának leküzdését. Először támogatást nyújt a mellékvesének, amelyek elengedhetetlenek az anyagcsere és a vércukorszint szabályozásában (cskúgy mint az olyan dolgok termelésében, mint a gyulladáscsökkentők vagy az antihisztaminok). Másodszor: a C-vitamin erősíti az immunrendszert, így megadja az esélyt, hogy az öerőből képes legyen leküzdeni a Candida gombát. Ezenfelül a C-vitamin növelheti a gyomorsav mennyiségét, ami lassítja a Candida elszaporodását.

 

A szervezet az etanolt acetaldehiddé bontja le, ami blokkolja a sejtmembránokat, így megakadályozva, hogy azok fontos hormonokat nyeljenek el, valamint, hogy megfelelően reagáljanak az idegi ingerekre. Az acetaldehid a mellékvesét stressz alá helyezi, így a szervezetben felhalmozódik az adrenalin és a dopamin. A C-vitamin azonban képes ezeket a tüneteket mérsékelni.

 

A Candida gomba intézkedései hatalmas stresszt okozhatnak a mellékvese számára. De ez fordítva is működik, a mellékvese betegségei is okozhatnak Candida problémát, tehát lényegében ez egy ördögi kör, amiből nehéz kimászni. A mellékvese a túl sok stressz alatt károsodik, csökken a képessége, hogy harcoljon a Candidával és más kórokozókkal, ami azért is súlyos, mert a mellékvese is az immurendszer részét képezi.



Dolgok, amit el kell kerülnöd

maritovis.jpgNézzünk szembe a tényekkel: a Candidával igen nehéz megbirkózni, ha nem vetsz be különféle trükköket. Azonban sajnos ténylegesen azt is ki kell mondani, hogy sokan azért nem képesek megszabadulni a Candida fertőzéstől, mert nem képesek rendesen követni a számukra kijelölt diétát.

Ha azt tervezed, hogy a Candida diéta követésébe kezdesz, akkor valószínűleg már eleget informálódtál, hogy mit ehetsz és mit nem, most azonban sorra vesszük a leggyakoribb okokat, amelyek miatt nagyon sokan abbahagyják a diétát. Ha ezeket ki tudod küszöbölni, akkor sikeresen meg fogsz tudni szabadulni a Candida fertőzéstől a diéta segítségével.

 

Első hiba: túl éhes vagy

A Candida diéta egy szigorú étkezési tervet jelent, amiben csak nagyon kevés szénhidrát van jelen, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy éhezni kellene. A Candida diéta során nagyon gyakori hiba, hogy nemeszünk eleget. Azonban ehelyett inkább arra kellene összpontosítani, hogy elkerüljük azokat az élelmiszereket, amelyek károsak, viszont fogyasszunk elegendőt azokból, amelyek segítik az egészségünk javulását.

Ha egész nap salátát fogyasztunk, azonban még mindig kiéhezettnek érezzük magunkat, akkor próbáljuk ki például a kókuszkenyér sütését. Ez egy tápanyagban gazdag étel, ami nagyon kevés szénhidrátot tartlmaz ugyan, viszont nagyon jól lehet vele lakni és az egész nap folyamán lehet enni. A kókusz ráadásul igen hatékonyan képes szembeszállni a Candidával.

 

Fermentált ételek

candida62.jpegMinden fermentált étel jót tesz az egészségnek? Ez az a kérdés, amit gyakran felteszünk akkor, amikor el kezdjük átdolgozni az étrendünket és bevezetünk olyan élelmiszereket a táplálkozásunkba, amelyeket korábban még nem próbáltunk. Az erjesztett ételek közé olyan termékek tartoznak, mint a savanyú káposzta, az almaecet, a kombucha gomba, a kefír, a joghurt, valamint azok az élelmiszerek, mint a Kimchi vagy a kumisz, amit kevésbé jellemző Európában. Tehát a kérdés adott: ezek az élelmiszerek minden esetben jót tesznek az egészségünknek? Mint sok más dolog az orvostudományban, ezt is leginkább így lehet megválaszolni: “az attól függ.”

Az erjesztett ételek igazán fontos szerepet játszhatnak a bélflóra egyensúlyának visszaállításában és az olyan egyensúlytalanságokból való kilábalásban, mint a Candida fertőzés. Azonban minden fermentált étel más és más. Értékelésükkor tehát fontos megfigyelni azt, hogy mi módon történt az erjesztés, illetve, hogy a termékbe milyen egyéb adalékanyagok kerültek még. Érdemes tehát alaposan tájékozódni afelől, hogy mit kell nézni, ha egy fermeltált élelmiszert szeretnénk a Candida kiirtására használni.

Az ételeket például számos módon lehet fermentálni: ecetsavas erjesztéssel, lúgos erjesztéssel és így tovább. Azonban a fermentált élelmiszereket leggyakrabban két módon álíltják elő: cukorral/élesztővel vagy tajsavalapú baktériumokkal. Míg az utóbbiak nagyszerűen használhatóak a Candida kiirtásához, addig az előbbiek erre nem alkalmasak.

 

A probotikumok története

candida61.jpgA probiotikumok olyan mikroorganizmusok, amely baktériumok általában az emberi bélben is megtalálhatóak, és amelyek jótékonyan hatnak az egészségre. Ezek tehát az úgynevezett barátságos vagy jótékony baktériumok. Ezek a gyomor- és bélrendszerben mindenütt jelen levő és szimbiotikus mikroorganizmusok fontos védelmi szerepet töltenek be az emberi szervezetben. A probiotikumok nemcsak természetesek és segítőkészek, hanem fontosak a betegségek megelőzésében, illetve abban is, hogy segítsenek minket egy-egy betégségből való felépülésben is.

 

A probiotikumok a korai időkben

Egy német orvos és természettudós, Alfred Nissle el volt ragadtatva a probiotikumok előnyeitől és potenciális hasznuktól. Ebben az időben szükség volt olyan módszerek megtalálására, amelyekkel a fertőző betegségeket lehetett kezelni, hiszek ekkor még nem találták fel az antibiotikumokat. A shigellosis okozta járvány során (a shigella baktérium súlyos hasmenéses tüneteket okoz) Nissle elszigetelt egy új törzset az Escherichia coli ürülékéből egy I. világháborús katonánál, akit ugyan kínzott a shigella baktérium, viszont nem alakult ki nála hasmenéses betegség. Az új baktériumtörzset Escherichia coli Nissle 1917-nek nevezték és a bélrendszeri betegségek kezelésére, mint például a shigella és a szalmonella kezdték el használni nagy sikerrel. Nissle névrokon probiotkuma hatékonyan működik együtt a szervezet immurnendszervel, így még ma is szélers körben használják.

 

Hogyan válaszd ki a megfelelő gombaölő szert a Candidához?

candida60.jpgNagyon sok gombaellenes szer étezik, amelyek segítenek leszámolni a Candida fertőzéssel. Vannak közöttük gyógynövényes készítmények, mint például az oregánóolaj, a fokhagyma kivonat vagy a grapefruit mag kivonat, amelyek mind nagyon hatásos gombaellenes szerek. Fontos tisztában lenni azzal, hogy egy-két ilyen anyagot mindenképpen érdemes a Candida kezelési tervbe beilleszteni, ha igazán hatékonyak szeretnénk lenni.

 

A grapefruitmag kivonat

A grapefruit mag kivonat a grapefruit magjának cellulózásból származik. Egy 2004-es tanulmány kimutatta, hogy ez a gombaölő hatékonyan gátolta a Candida albicans növekedését, illetve a Candida elszaporodásának visszaszorításában ez a legnépszerűbb szer. A grapefruitmag kivonat egy nagyon hatékony gombaölő, ezért nagyon fontos, hogy elsőként kis adagban kezdjük el fogyasztani, illetve, fontos meggyőződni arról is, hogy megfelelően hígítottuk. Ha el kezdjük tapasztalni a Die-Off tüneteit, akkor érdemes még egy kicsit csökkenteni az adagot. Ne feledjük, hogy a Candida képes alkalmazkodni a grapefruitmag kivonathoz, éppen ezért nem érdemes túlságosan hosszan, illetve önmagában használni.

 

A gombaellenes szereket közvetlenül el lehet kezdeni szedni a szigorú Candidaellenes diétát követően. Érdemes egyidejűleg két-három fajtával is próbálni, hogy a legtöbbet hozzuk ki a kezelésből, de nagyon fontos az is, hogy elsőként csak finoman indítsunk, hogy elkerüljük az úgynvezett Die-Off reakciót.

 

A Candida és a méregtelenítés

candida55.jpgSok különféle lehetőség van arra, hogy méregtelenítsük a szervezetünket. Valójában a legfontosabb ilyen esetben a máj, a vese, a húgyólyag és az egyéb szerveink megtisztítása a különféle toxinoktól. Ha a Candida kezelés alatt szeretnénk méregteleníteni, akkor arra különös figyelmet kell fordítani, hogy ezt megfelelően tegyük meg, ugyanis ilyenkor figyelni kell a Candida telepek által kiváltott tünetekre is, főleg a bőrpírra. (A bőrpír jelzi azt, hogy a Candida telepek hol is laknak).

 

Mit igyunk a tisztítókúra alatt?

Az első dolog, amit meg kell említeni ebben a szakaszban, hogy a méregtelenítés alatt nagyon sok vizet kell inni. Ez a testünknek abszolút a legjobb esélyt megadja arra, hogy az kiutasítsa a lehetséges toxinokat. Minden víz, ami bekerül az emésztőrendszerbe, mozgósítja azt és megszüntetni a felhalmozódott méreganyagok lerakódását is.

Létezik többféle méregtelenítő ital, aminek a segítségével a tisztítókúra hatékonyabb lehet. A Candida diéta programban is nagyon sok olyan méregtelenítő ital fér bele, amelyet gondosan megterveztek, hogy az támogassa a májat, elősegítse a bélmozgást és ösztönözze a szervezetet, hogy az gyorsabban kiutasítsa a szervezetből a Candida gombát. Ha komolyan vesszük a Candida kezelést, akkor ezek az italok feltétlenül ajánlottak. Egy későbbi cikkben két italt fogunk bemutatni, amelyekkel elvégezhető a Candida méregtelenítés - ezek rostban és vitaminokbn gazdag italok, amelyek ösztönzik a szervezetet a toxinok kiutasítására.

A probiotikumok csökkenthetik az antibiotikumok mellékhatásait?

candida54.jpegHa már olvastad az előző bejegyzéseket, akkor tudhatjuk, hogy az antibiotikumokkal nagyon óvatosan kell bánni. Az ok pedig az, hogy az antibiotikumok, különösen a széles sprektumú fajták, szörnyű kárt tehetnek az immunrendszerben, és évekbe telhet, amíg a szervezet képes helyreállítani a védekező rendszerét. Ha orvosunk egy enyhébb betegségre írna fel antibiotikumok, akkor érdemes rákérdeznünk arra, hogy valóban szükség van-e erre a készítményre, illetve, hogy nem lehetne el elhagyni ezt és meggyógyulni egy kis pihenés segítéségével.

 

Egy, az év elején közzétett tanulmány szerint világos, hogy a probiotikumok fontos szerepet játszanak a Candida fertőzés megelőzésében, amire megvan az esély az antibiotikumok hosszantartó szedése után. Ez a kutatás tényleg rámutat arra, hogy mennyire hatékonyak lehetnek a probiotikumok, illetve, hogy miért olyan fontos, hogy a Candida fertőzésben szenvedő egyének a napi rutinjuk részévé tegyék a probiotikumok fogyasztását.

 

Kutatók egy csoportra 150 gyermeket vizsgáltak, akik intenzív osztályon voltak és legalább 48 keresztül széles sprektumú antibiotikumokat szedtek. A gyerekek egyik fele probiotikumokat kapott naponta kétszer, a többiek placebot. A végbélmintákat rendszeresen tesztelték a Candida-fertőzés tekintetében. Egy hét múlva azok a gyerekek, akik probiotikumok szedtek, kisebb eséllyel lettek fertőzve a Candida által. 34,5%-kal kisebb esélyük volt a Candida fertőzés elkapására. A tanulmány minél tovább folytatódott, annál több pozitív eredményt tudott felmutatni. Két hét után a probiotikumos csoportnál 37,2%-kal csökkent a Candida kolonizáció esélye.

 

A Candidával harcoló élelmiszerek

candida53.jpgA Candidával szemben sok élelmiszer képes felvenni a harcot. Ráadásul ezek olyan alapanyagok, amelyekkel finom ételeket lehet késíteni, amelyek így gombaellenessé válhatnak. A végső Candida-diéta program 25 candidaellenes élelmiszert trtalmaz, amelyek egyaránt meg lehet találni a bioboltokban, illetve a nagyobb élelmiszerüzletekben is. Ezek között szerepelnek a probiotikus és gombaellenes alapynagok, illetve néhány olyan, amely segít a szervezet méregtelenítő folyamatainak felgyorsításában. A következőkben ezek közül mutatunk meg néhányat.

 

A tökmag

A sütőtök magja igen gazdag omeg-3 zsírsavakban, amelyek gombaellenes, vírusellenes és anti-parazita tulajdonságokkal rendelkeznek. Az omega-3 zsírsavak segítenek a depresszió elleni harcban, illetve csökkentik a Candida olyan tüneteit, mint például a gyulladások, a fájdalmak és a bőrbetegségek. Egy jól megalapozott tény, hogy a legtöbbember nem jut elegendő mennyiségben omega-3 zsírsavakhoz, pedig erre nagy szükség lenne a pajzsmirigy optimális máködéséhez is. A zsírsav hiányosságai ollyan betegségekhez kapcsolódik, mint például az alacsony pajzsmirigy hormonszint. Az omega-3 zsírsavak mennyiségét azonban könnyedén növelhetjük a szervezetünkben a tökmag fogyasztásával, amit fel lehet használni turmixokhoz, salátákhoz, illetve nassolásra is kiváló.

 

A cayenne bors

A cayenne bors természetesen támogatja az emésztőrendszert és az immunrendszert. Segít az ételek emésztésében és csökkenti a székrekedést, valamint megtisztítja a szervezetet a Candidától és más mérgektől. A Cayenne eenfelül fokozza az anygcserét és a vérkeringést, így a Candida legjellemzőbb tüneteit, például a fáradtságot is képes megszüntetni. Hasnáljuk bőségesen a cayenne borsot kedvenc ételeink pikánssá tételéhez.

A Candida és a magnéziumhiány 1.

candida51.jpgEgyike vagy azoknak az embereknek, akik magnéziumhiányosak? Ez a gyakori ásvány elengedhetetlen a megfelelő energiaszint fenntartásához, a csontorok szilárdságának megőrzéséhez, a hangulat stabilizásához, illetve még sok máshoz is. Mégis a legtöbb ember alig fogyaszt magnéziumot. A magnézium krónikus hiánya pedig számos különböző betegséghez vezethet, sőt még a Candida tüneteit is ronthatja.

Egy átlagos amerikai férfi mindössze ¾-ét szedi a napi ajánlott magnéziumbevitelnek, csekély 310 mg-ot az ajánlott 400 mg helyett. Azonban sokan vannak olyanok, akik még kevesebbet szednek ennél. Azonban fontos lenne figyelni a magnézium szedésére, mivel hiánya különféle egészségügyi problémákhoz vezethet. A magnézium több, mint 300 alapvető biokémiai reakciót lát el a szervezetben, többek között segít energiát előállítani, fenntartani az egészséges idegrendszer működését, illetve még a vércukorszintet is szabályozza. Sőt a magnézium fontos szerepet játszik a Candida mérgező melléktermékeinek az eltávolításában is.

 

A Candida magnéziumhiányt is okoz

A Candida korai szakaszában a szervezet viszonylag egészen jól képes megbírkózni a felhalmozódó salakanyaggal, amelyeket hatékonyan képes semegesíteni is. A máj és a vese is hatékonyan működnek még ilyenkor, sőt az emésztőrendszer is, ennek köszönhetően az acetaldehid, a húgysav és az egyéb Candida metabolitok eredményesen tűnnek el a szervezetből, ugyanakkor, mivel a bélflóra egyre jobban sérül, idővel az élesztőbaktériumok egyensúlytalansága miatt a test túlterheltté válik és a méregtelenítés már nem fog ilyen jól működni.

 

Rejtett cukrok az élelmiszereinkben 1.

candida50.jpgAz ENSZ a közelmúltban a felére csökkentette a napi cukormennyiséget, míg korábban 12 teáskanálnyi mennyiséget tartott egészségesnek, addig most csak 6 evőkanálnyit tart. Ez viszonylag kis összeg ahhoz képest, amit a legtöbb ember megeszik. Elég már csak azt megnézni, hogy egy doboz Coca-Cola 10 teáskanálnyi cukrot tartalmaz. De persze nemcsak a szénsavas üdítők lehetnek a tettesek, így ha szeretnénk megszabadulni a hozzáadott cukroktól, akkor rendkívül ébernek kell lennünk és minden címkét el kell olvasnunk. Sőt tisztában kell lenni azzal, hogy a káros cukor számtalan név alatt rejtőzhet az élelmiszereket: dextróz, szukralóz stb. De nézzük is most meg, hogy milyen típusú élelmiszerekben találunk úgynevezett “rejtett” cukrokat:

 

Reggeli gabonapelyhek

Ma már nagyon sok gabonaféle kerül forgalomba, amelyek alacsony só- és zsírtartalommal bírnak, de a nagyobb probléma, a cukor mennyisége sokszor nem is kerül említésre. Éppen ezért fontos, hogy mindig ellenőrizzük az összetevők listáját, és ha valamilyen cukor a felsorolás elején található, akkor az a terméket ne vásároljuk meg (ugyanis a címkén az összetevők mennyiség szerint vannak sorbaállítva). Tekintettel arra, hogy nagyon gyakori, hogy az emberek egy nagy adag reggeli gabonapehellyel indítják a napot, az elfogyasztott cukor mennyisége sokkal nagyobb lehet, mint gondolnánk.

 

Light italok

A light italoknak hihetetlenül magas a cukortartalma, ha ezekkel mindenki tisztában lenne, akkor valóban le lennénk sokkolva. Átlagosan egy normál méretű üdítő körülbelül 7 teáskanálni cukrot tartalmaz, ami már több, mint az ENSZ által kiadott ajánlott cukorbevitel mennyisége. Ezek az édes, szénsavas italok közvetlenül megemelik a gyermekkori elhízás gyakoriságát, mivel a legfiatalabbak is előszeretettel fogyasztják ezeket az italokat.

 

Hogyan lehet megszüntetni a Candida fertőzést?

candida4.jpgA Candida tünetei nagyon félrevezetőek lehetnek, nehéz ezeket észrevenni és gyakran nem azok, amiket az emberek elvárnának egy gombás fertőzéstől, éppen emiatt van, hogy a Candidát meglehetősen nehéz felismerni. A legtöbb ember ugyanis azt gondolja, hogy a Candida- vagy más gombás fertőzés esetében hüvelyi problémákra kell gondolni, azonban ez csak egyike annak a számos változatos tünetegyüttesnek, ami a Candida elszaporodását jelezheti.

 

A Candida fertőzés legjellemzőbb tünetei lehetnek:

· Emésztőrendszeri problémák

· Migrén és fejfájás

· Hányinger

· Kimerültség

· Láz

· Izomfájdalmak és ízületi fájdalom

· Bőrkiütések

· Fehér foltok a bőrön vagy a szájban, a nyelven vagy a torkon

· Fájdalmas vizelés

· Hasmenés

· Székrekedés

· Fehér hüvelyi folyás, ami általában erős szaggal is bír.

 

Látható, hogy az egyes tünetek könnyen összetéveszthetőek minden más betegséggel, ezért a diagnózis nem könnyű, viszont rendkívül fontos!

 

Melyek a legfontosabb teendők?

A diagnózis után nagyon fontos az étrendből kiiktatni az összes élesztőt tartalmazó élelmiszert, amitől már sokkal jobban fogjuk érezni magunkat. A fertőzés alatt ne fogyasszunk kenyereket, süteményeket, pékárukat, tésztaféléket. Hasonló a helyzet a cukorral, az is segíti a Candida szaporodását, ezért az összes cukrot szintén el kell távolítani az étrendünkből. Ezenfelül pedig fontos, hogy növeljük a jótékony baktériumok jelenlétét a szervezetben, akik majd képesek lesznek visszaszorítani a Candida fertőzést.

 

A Candida természetes kezelési módjai 1.

candida25.jpgA Candida albicans egy élsztőgomba, amely rendszerint ártalmatlanuk él kis számban az emésztőrendszerben a jótékony baktériumok által ellenőrizve és az immunrendszer által kordában tartva. Azonban ha a jótékony baktériumok elpusztulnak pl. egy antibitoikum hatása miatt vagy az adott személy immunrendszere legyengül, akkor a Candida ellenőirzhetetlenné nőhet és különféle tüneteket okozhat.

Ha a következőkre figyelünk, akkor a Candida fertőzés tünetei általában 2-4 hét alatt enyhülnek.

 

Környezeti, életmódveli változások

Nagyon fontos egy Candida-fertőzés során beszélnünk az orvosunkkal, hogy milyen módon lehet és kell változtatni a klasszikus életmódunkon. A Candida fertőzés leküzdéséhez lehet, hogy szükség van például a fogamzásgátló tabletták elhagyásához, a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás mérséklésére, mert tudni kell, hogy mindkettő komolyan gyengíti az immunrendszer működését.

 

A kiváltó tényezők megszüntetése

Nagyon fontos, hogy egy Candida diéta igazán csak akkor lehet sikeres, ha a kiváltó okokat megszüntetjük. Ezek lehetnek például az orális fogamzásgátlók, szteroidok, savkötők, fekélyellenes gyógyszerek, a széles sprektumú antibiotikumok, a magas cukortartalmú étrend, illetve az olyan állapotok is előidézhetik a Candida elszaporodását, mint a terhesség vagy a cukorbetegség.

 

A tünetek közé tartozik:

 

Fáradtnak és letargikusnak érzed magad.

Rossz lesz a memóriád.

Levertnek, kimerültnek érzed magad.

Zsibbadás, égő érzés, bizsergés jelentkezik a végtagokban.

Hasi fájdalom

Ízületi fájdalom vagy duzzanat

Izomfájdalom vagy gyengeség

Székrekedés, hasmenés, puffadás, gáz, vagy böfögés

Kellemetlen vagy tartós hüvelyi viszketés, égő érzés

Prostatitis

Merevedési zavar

A szexuális vágy elvesztése

Endometriózis vagy meddőség

Menstruációs görcsök vagy a menstruáció szabálytalansága

Szorongás vagy sírás

Hideg kezek és lábak

Ingerlékenység és remegés, amikor éhesek vagyunk.

A probiotikumok befolyásolják a hangulatot? 1.

candida24.jpgLeegyszerűsítve: a probiotikumok olyan egészséges baktériumok, amelyek lenyelve is pozitív hatást gyakorolnak az egészségre. Különösen hasznos az egészséges bélflóra össetételének javításában, illetve képesek megakadályozni vagy visszafordítani a Candida elszaporodását is. Egy új kutatás azonban zt mutatja, hogy a probiotikumok nemcsak emiatt egészségesek, hanem amitt is, mert képesek befolyásolni azt, hogy miként reagálunk a stresszes helyzetekre.

Egy ír kísérletben egereket Lactobacillus rhamnosussal etettek 28 napon át, majd elvégeztek egy sor viselkedési tesztet.

A vizsgálat végén kiderült, hogy az egerek, amelyek elfogyasztották ezeket a probiotikumokat, kisebb mértékben mutattak szorongást, stresszt és depressziós kitöréseket. A kutatók arra is rájöttek, hogy a bélrendszer, a bélflóra és az agy köötti kommunikáció a vagus idegeken keresztül zajlik, mivel azoknál az állatoknál, akiknél a vagust ideget átvágták, a probiotikumok nem tudták enyhíteni a depressziót és szorongásos állapotokat. Tehát a vagus ideg egyfajta kommunikációs csatorna az agy-bél tengelyen, így ezeknek köszönhetően létrejön egy olyan mechanizmus, amellyel a probiotikus baktériumok közvetlenül képesek befolyásolni a hangulatot.

A vizsgálatok tehát arra engednek következtetni, hogy a probiotikumok nemcsak a Candida elpusztításában és megállításában képesek a segítségünkre lenni, hanem abban is, hogy javítsák a hangulatunkat, enyhítsék a szorongásainkat és csökkentsék a depresszív hangulatváltozások gyakoriságát is.

 

A Candida diéta alatt kerülendő ételek 1.

candida22.jpgA Candida kezelése igazából tényleg csak úgy működhet, ha teljesen megváltoztatjuk a táplálkozási szokásainkat és életmódunkat, különösen akkor, ha egy erős Candida fertőzéssel van dolgunk. Azonban azt ne feledjük, hogy sokkal könnyebb lesz később a diéta, amikor el kezdhetjük újra bevezetni az ételeket az étrendünkbe.

Néhány élelmiszert azért kell elhagyni, mert közvetlenül is hozzájárul a Candida szaporodásához, míg másokat azért, mert negatívan befolyásolják az immunrendszert és csökkentik a szervezet azon képességét, hogy az harcoljon a fertőzéssel. Ha szeretnénk megszabadulni a Candidától, akkor ez lehet a legjobb kezdet. Ez a lista egy részletes összefoglalót tartalmaz arról, hogy milyen élelmiszereket kell elkerülni a Candida kezelés alatt.

 

1) Kiegészítők és tartósítószerek

-bármi, amit nem tudunk kiejteni

-ezek általában mesterséges adalékanyagok és tartósítószerek, amelyeket jobb elkerülni, mivel lehetővé teszik a Candida szaporodását, illetve legyengítik az immunrendszert. A tartósítószerek ráadásul még a jó baktériumokat is elpusztíthatják.

 

2) Egyéb italok

-kávé, fekete és zöld tea, diétás és hagyományos üdítőitalok, energiaitalok, gyümölcslevek

-a koffein a vércukorszint emelkedését okozza, amivel az a fő probléma, hogy gyengíti a mellékvesét és az immunrendszert. A kávé ezenfelül olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek segítik a Candida szaporodását. A koffeinmentes kávét és teát is érdemes kerülni, mert zokban is van nyomokban koffein.

 

A gyömbér tradicionális és modern használata 1.

candida23.jpgA gyömbérnek annyi felhasználási módja létezik, amellett, hogy képes a Candida fertőzés tüneteit is enyhíteni, hogy úgy gondoltuk, érdemes neki egy egész cikket szentelni. A gyömbérnek tehát igen erős gombaellenes tulajdonságai vannak, ezért képes kiirtani a túlszaporodott Candidát, ugyanakkor nagyon hatásos lehet z ízületi gyulladás, a mozgás betegségek és a reggeli rosszullétek kezelésében is. A népi gyógyászatban a gyömbért már régóta használják az emésztés gyógyítására, a hányinger kezelésére és a gyulladások csökkentésére is. Ismerjük meg kicsit jobban ezt a Candida-ellenes növényt.

 

Orvosi kutatások a gyömbérrel kapcsolatban

A gyömbérről kimutatták, hogy számos gyógyászati ellátásra alkalmas, bár további kutatásra van szükség mág számos területen. Mint sok más természetes jogorvoslat esetében, a gyömbérnél sincsen még egyelőre szabadalom, csak annyi pénzt lehet e téren mozgósítani, ami éppen fedezi a kutatásokat. Ez azt jelenti, hogy a kutatásokat általában az ázsiai egyetemeken végzik és esetenként rosszul tervezik meg azokat.

 

Mozgásbetegségek

Vannak olyan kutatások, amelyek arra utalnak, hogy a gyömbér hatékony lehet a mozgási betegségek által előidézett hányinger kezelésére. Az egyik ilyen tanulmány kifejezetten a tengeri betegséget vizsgálta, és arra jutott, hogy már 1 gramm gyömbér is képes csökkenteni a hányást és a hideg verejtékezést egy-egy hajóút esetében.

 

Reggeli hányinger

Több tanulmány kiemelte, hogy a terhes nőknél a gyömbér segíthet a reggeli rosszullétek elmulasztásában. Az általános vizsgálatok kimutatták, hogy csökkent a hányinger, az émelygés és a hányás azon nők körében, akik gyömbért szedtek, szemben azokkal, akik placebot szedtek.

 

Mindent a kókuszos termékekről és a Candidáról 1.

candida21.jpgÉszrevetted, hogy milyen sok recept készül mostanában kókuszliszttel, kókusztejjel vagy más kókuszos termékkel. Mivel az egészségügyi szakértők is megerősítették a kókusz előnyeit, sőt azok széles körben ismertté váltak az elmúlt tíz évben, ezért a kókuszos egészséges élelmiszerek népszerűsége folyamatosan növekszik. Amellett, hogy szinte bármelyik diétába be lehet illeszteni, a kókusz közismert sokoldalúságáról és széles körű felhasználhatóságáról. De nézzük is meg, hogy miként kapcsolódnak az egyes termékek a Candidához.

Az elkövetkező időkben elő fognak kerülni a következő kókuszos termékek: a kókuszolaj, a kókusvaj, a kókuszvíz, a kókusztej, a kókuszliszt, a kókuszcukor, a szárított/aprított kókuszpehely, a kókusznektár és a kókuszecet. De kezdjük most a kókuszvízzel.

 

A kókuszvíz és a Candida

A kókuszvíz az az anyag, ami a kókusz belsejében található. A kókuszvíz a kókuszdió belső részét teszi ki és bár nagy mennyiségben tartalmaz természetes cukrokat, leginkább gazdag tápértéke miatt lehet felhasználni a Candida-diétában. Ez a lé teli van olyan ásványi anyagokkal, mint a vas, a kalcium és a magnézium, valamint B-vitaminokkal, enzimekkel, bioaktív elektrolitokkal és citokininekkel. A kókuszvízzel nagyon jól lehet kezelni a kiszáradást, különösen akkor, ha a folyadékveszteség az olyan gyomor-bél problémák esetében áll fenn, mint a hasmenés. Mivel az összetétele igen speciális, ezért hatékonyabbnak lehet tekinteni, mint más üdítőket. A Candidát a legjobban azzal a kókuszvízzel lehet kezelni, amelyiket kifejezetten erre a célra takarítottak be a dió 5 és 7 hónapos kora között, mivel korábban a kókuszvíz még keserű, később pedig alig tartalmaz vizet a kókusz.

 

Nem lehetetlen leküzdeni a Candidát 1.

candida20.jpgA Candida fertőzés visszaszortásában a legjobb, ha egyszerre több tényező is együtt működik. Tehát űgy lehetünk a leghatékonyabbak, ha egy alacsony cukortartalmú étrendre állunk át, miközben gombaellenes készítményeket kezdünk el használni, illetve probiotikumokkal erőstjük meg a szervezet működését. De lássuk is, hogyan zajlik ez a gyakorlatban.

 

1. Alacsony cukortartalmú étrend

A Candida albicans szerves, szénalapű vegyületnek számtanak, amelyek sejtfalakat éptenek és így könnyedén képesek elszaporodni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Candida szaporodása nagymértékben függ a cukorfogyasztástól, ígz a Candida diéta során éppen ezt az alapanyagot kell elsőként kivágni a diétából.

Létezik egy tévhit, mely szerint csak akkor kell lecsökkenteni a cukorfogyasztást, ha már kialakult a Candida. Sajnos ez nem így van. A Candida albicans boldogan lakmározik a természetes cukrokból és a hozzáadott cukrokból is, ezek tehát egyaránt hozzájárulnak az elszaporodásához, így ha meg is szeretnénk előzni a Candida fertőzést, akkor mindenképpen oda kell figyelnünk az étrendünkre. A megfelelő Candida diéta alapja is az, hogy kivágjunk az étrendből annyi cukrot, amennyit csak lehetséges, függetlenül attól, hogy az természetes vagy mesterséges-e.

Van néhány nyilvánvaló élelmiszer, amit kerülni kell - a csokoládét, a szénsavas,cukros üdtőket, az édességeket. Azonban, ha komolyan küzdünk a Candida elszaporodásával, akkor kerülni kell a gyümölcsöket, illetve a keményítőtartalmű zöldségek fogyasztását is, például a burgonyáét vagy a jamgyökerét. Ezenfelül nagyon fontos, hogy olvassuk az élelmiszerek címkéjét, amelyeken pontosan látszik, hogy tartalmaznak-e hozzáadott cukrot.

 

Az ördögnyelv előnyei a Candida fertőzés esetében

candida19.jpegA glükomannán egy oldható és emészthetelen rost, melyet az ördögnyelv gumójából nyernek ki. Leginkább fogyókúrás célokra használják fel, amiről bővebben olvashatunk a www.ordognyelvkapszula.hu oldalon, de a Candida esetében is hatékony táplálékkiegészítőnek bizonyul, hasonlóan a psyllium héjhoz, mivel képes visszaszorítani az élesztőfgombát, illetve fokozni a jótékony baktériumok szaporodását.

Az ördögnyelv kivonatát, a glükomannánt leggyakrabban kapszula vagy por formájában, illetve étrend-kiegészítőként lehet fogyasztani, illetve ez az anyag egyre-másra már megtalálható a reggeli gabonapelyhek némelyikében is. A glükomannán rost előnyei pedig egyre szélesednek.

A legújabb kutatások kimutatták, hogy a glükomannán hatékonyan segíti a Candida-fertőzéssel szembeni harcot, mivel elpusztítja a Candida gombát, illetve hozzájárul ahhoz, hogy a probiotikumok elszaporodjanak a bélben. Tehát tulajdonképpen egyfajta prebiotikumként működik és ilyen formában hasonlóan hatékony, mint az inulin.

Ezenfelül képes blokkolni a cukor utáni sóvárgást, ami a fogyókúrázóknak, a cukorbetegeknek, illetve a Candida-fertőzésben szenvedőknek egyaránt előnyös. Olvassunk erről a www.ordog-nyelv.hu és a www.ordognyelv.net oldalakon. Vagyis az ördögnyelv kivonatokat akkor is megéri fogyasztani, ha a Candida fertőzéssel szeretnénk leszámolni.

 

Tejsavbaktériumok vs. talajbaktériumok

candida18.jpgA tejsavbaktériumok és a talajbaktériumok is egyfajta probiotikumok, melyek hatékonyan képesek a Candida fertőzést leszámolni, azonban nagyon sok mindenben különböznek működésüket és hatékonyságukat illetően. Ez azt jelenti, hogy a tejsav alapú probiotikumok kevésbé hasznosak lennének, mint ahogy azt korábban gondoltuk? Egyáltláan nem erről van szó. A kutatások kimutatták, hogy a tejsav alapú probiotikumok is óriási hasznos hoznak az emésztés és az immunrendszer egészségének megőrzése szempontjából, de persze ez nem jelenti azt, hogy nem kel nyitottnak lennünk más lehetőségekkel szemben is. A probiotikumok, a talaj-alapúak az olyan egyének számára is hasznosak lehetnek, akiknél a Candida visszaszorításában a tejsavbaktériumok nem bizonyultak eléggé hatékonynak.

A talaj-alapú probiotikumok olyan endospórát képző baktériumok, melyek a természetben szívósabbak és sokkal ellenállóbbak a gyomorsavnak és a gyomorban található ellenséges környezettel szemben. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos probiotikumokkal ellentétben ezek a talaj alapú probiotikumok sokkal valószínűbb módon eljutnak a vékonybélbe és ott sokkal nagyobb eséllyel fejtik ki pozitív hatásukat. Ezenfelül a talaj-alapú probiotikus kiegészítőknek sokkal kevesebb telepképző egységet kell tartalmazniuk, mint a tejsav-alapú kiegészítőknek. Ezenfelül ezek a probiotikumok szükségtelenné teszik a kapszulák bevonatait, amelyek a tejsav alapú probiotikumok esetében azért létfontosságú, hogy ezek védve maradjanak a gyomorsavtól és, hogy épségben eljussanak a vékonybélbe.

 

Méregtelenítés a Candida fertőzés alatt 1.

candida17.jpgA Candida fertőzés során sokféle mód van arra, hogy megtisztítsuk a szervezetünket. Valójában az a legfontosabb, hogy a májunkat, a vesénket és az epehólyagunkat jobb működésre bírjuk. Ha egy Candida tisztítókúrába kezdünk, akkor a méreganyagok kiöblítésére kell koncentrálnunk, illetve arra, hogy megakadályozzuk, hogy a Candida hosszú távon is jelen legyen a szervezetünkben.

A jó méregtelenítés megtervezése nem könnyű, különösen a Candida betegek esetében, akinél már most is komoly fáradtság és alacsony energiaszint tapasztalható. Ezért érdemes első körben kis adag salátákat és zöldségeket enni napi szinten a méregtelenítéshez. Azonban, ha egészen erősnek érezzük már magunkat, akkor elvégezhetünk egy teljes tisztítókúrát, ahol néhány napig csak folyékony táplálékot ehetünk. A legtöbb Candida-fertőzöttnek azonban az egyszerűbb változat az ideálisabb és a konnyebben tartható. Ezt a tisztító diétát - tehát amiben nagy százalékban eszünk zöldségeket és gyümölcsöket - bármikor elkezdhetjük és körülbelül 7-21 napig lehet tartani. Ha a Candida méregtelenítés során csak és kizárólag zöldségeket ennénk, akkor az 3-10 napig lesz tartható.

A Candida diéta során nagyon fontos tehát, hogy egy szigorú étrendet kövessünk, persze a legjobb, ha egy ideig a nyers salátára és a párolt zöldségre korlátozzuk a fogyasztásunkat. Ne aggódjunk. Ez nem olyan nehéz, mint amilyennek hangzik, vagy ha mégis, akkor is emlékeztethetjük magunkat arra, hogy a Candida méregtelenítést mindössze pár napig kell használni. A testünk fogja a diéta időtartamát megszabni, de az bizonyos, hogy a méregteleníté végére felfrissültnek, könnyűnek és egészségesnek fogjuk magunkat érezni.

 

Kerülendő ételek a Candida diétában 1.

candida16.jpgA candida kezelése azt jelenti, hogy az étkezési szokásainkon és életmódunkon némiképp változtatni kell, különösen a szigorú Candida-diéta esetében. Azonban ne feledjük, hogy a dolgok idővel könnyebbé válnak, és így gyorsan meg is szabadulhatunk a Candida-fertőzéstől.

A tiltott élelmiszerek között szerepelnek olyanok, amik közvetlenül táplálékforrást jelentenek a Candida élesztőgomba számára, míg mások az immunrendszer működését befolyásolják és csökkentik a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességünket. Ha szeretnénk megszabadulni a Candida-fertőzéstől, akkor a legjobb, ha elkerülünk minden, a listában szereplő élelmiszert.

 

Halak

Mind hal, kivéve a vadlazac és a szardínia, minden rákfél, minden kagyló.

-A tengeri herkentyűk nagy része riasztó mennyiségben tartalmaz nehézfémeket és méreganyagokat. Ezek elnyomják az immunrendszer működését és hagyják, hogy a Candida tovább szaporodhasson.

 

Tejipari termékek

sajt, tej, krémek, író, tejsavó

-Szinte minden tejterméket el kell kerülni, kivéve a gheet, a vajat, a kefirt és probiotikus joghurtot. A tej laktózt tartalmaz, ezért el kell kerülni. A kefir és a joghurt jobbak, mert a legtöbb laktóz eltűnik a fermentációs folyamat során.

 

Kiegészítők és tartósítószerek

citromsav és bármi, amiről nem tudjuk, hogy mi, vagy képtelenség kimondani! A citromsav élesztőből kerül előállításra, tehát rossz hatással van a Candidára, de természetes formában, citromlékén fogyasztható. Az adalékanyagok és a tartósítószerek is zavarják a barátságos baktériumok elszaporodását és működését és lehetővé teszik a Candida élesztőgomba virágzását.

 

A probiotikumok potenciális felhasználási módjai 1.

candida15.jpgA legfontosabb probiotikumokban főként lactobacillusokat és bifidobaktériumokat találunk, de ezek közül még számos olyan törzs van, amik jótékony hatást fejtenek ki a szervezetre. Sőt a kutatások bebizonyították, hogy a probiotikumok nemcsak a Candida visszaszorításában fontosak, hanem azontúl még számos előnyük is van. A következőkben ezeket vesszük végig.

 

Magas koleszterinszint

A megemelkedett koleszterin a véráramban megnöveli az esélyét a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának, azonban már több tanulmány is igazolta, hogy e problémának elejét lehet venni a probiotikumok használata segítségével.

Néhány tanulmány kimutatta, hogy a probiotikumok hatására a koleszterinszint csökkenésnek indul, mind az összkoleszterinszint, mind az LDL vagy rossz koleszterin is. Más tanulmányok pedig arra világítottak rá, hogy ezek a baktériumok megemelik a HDL vagy jó koleszterint, de ezek hatása csak akkor tartható fenn, ha a probiotikumok fogyasztása rendszeres.

Egyelőre ismeretlenek azok a mechanizmusok, amelyek befolyásolják a koleszterinszintet. Az egyik feltételezés szerint a Lactobacillus acidophilus egyes törzsei képesek behatolni a koleszterin molekulákba és ott elszaporítani saját struktúrájukat. Egy másik mechanizmus szerint a lactobacillus lebontja az epét, ami egyébként a koleszterin termeléséért is felel. Ez még a tudósok számára sem világos, hogy pontosan hogyan működik, de az tény, hogy a probiotikumok nemcsak a Candida kezelésében, hanem a koleszterinszint helyreállításában is fontos szerepet játszanak.

 

Gyulladás, Candida és bélflóra 1.

candida14.jpegA gyulladás több dolog eredménye is lehet. Általában erről az állapotról akkor beszélünk, amikor az erek kitágulnak, a véráramlás csökken, az erek permeabilitása növekedik és monociták, leukociták és limfociták érkeznek a sérült területre annak érdekében, hogy megkezdődjön a gyógyulási folyamat. A gyulladást gyakran tévesen a fertőzés szinonimájaként használják. Ez nem teljesen pontos, mégpedig két okból: gyakran a gyulladás nem egy fertőzés eredménye, sőt a fertőzés jelen lehet gyulladás nélkül is. A Candida fertőzés azonban képes gyulladásokat okozni a szervezetben, ami szerepet játszhat különféle betegségek kialakulásában is.

Ha a Candida elszaporodik a szervezetbe és bekerül a véráramba, akkor az eljuthat az összes szervrendszerbe. A Candida a cukor elfogyasztásával különféle melléktermékeket bocsát ki, főként acetaldehidet és húgysavat, amik a sejtekben gyulladásokat idéznek elő.

Az azonban bizonyos, hogy az egészséges étrenddel nagymértékben csökkenthetjük a különféle gyulladásokat. Éppen ezért fontos, hogy kerüljük a feldolgozott, cukrozott és szénhidrátban gazdag élelmiszereket, mert ezek is fokozhatják a szervezetben a gyulladásokat, ráadásul ha érzékenyek is vagyunk a lisztre, akkor ezek a gyulladások fokozódhatnak is. Sőt ilyen esetben a gyulladások egy idő után autoimmun betegségeket is előidézhetnek, ami szintén komoly gondot jelenthet a szervezet számára, mivel ilyen esetben az antitestek a saját sejtjeink ellen fordulnak, azokat idegenként ismerik fel.

 

A probiotikumokkal kapcsolatos kutatások

candida13.jpgA probiotikumokat 1899-ben Henry Tissler fedezte fel, egy párizsi kutató, aki arra lett figyelmet, hogy az anyatejjel táplált csecsemőlnél sokkal kisebb eséllyel alakulnak ki emésztőrendszeri problémák és hasmenés. Ezeknél a csecsemőknél felfigyelt egy Y alakú baktériumra, ami a tápszerrel táplált babák esetében nem volt jelen. Megállapította, hogy ezek a baktériumok igen jó hatással vannak a csecsemők emésztőrendszerére, náluk kisebb eséllyel alakultak ki emésztőszervi megbetegedések és hasmenés.

Egy német orvos és természettudós, Alfred Nissle el volt ragadtatva a probiotikumok potenciális felhasználási módjaitól és előnyeitől. Kiderült, hogy ezek a baktériumok hatékonyan képesek gyógyítani a fertőző betegségeket - akkoriban még nem voltak antibiotikumok. A shigellois nevű baktériumot, ami járványszerű hasmenést okoz, képes elpusztítani.

Az 1920-as években visszaestek a probiotikumokkal kapcsolatos kutatások. Leo F. Rettger professzor kísérletei azt mutatták, hogy a korábban kikutatott Lactobacillusok nem tudtak megélni a bélben és tönretették a gyomor pH-értékét. Majdnem csalódást okoztak a korábbi kutatási eredmények, azonban Rettger bebizonyította, hogy vannak más olyan baktériumok a természetben, amik természetesen jelen vannak a bélben is. Ezek a probiotikumok segítenek helyreállítani a normális baktérium kolonizációt, amikor belépnek az emésztőrendszerbe. Az egyik ilyen baktérium a Lactobacillus acidophilus, amiről kimutatták, hogy hatékony a székrekedés kezelésében.

 

A Candida legfőbb okai - a fogamzásgátlók

candida12.jpgElőször is fontos tisztázni, hogy a Candida mindenki szervezetében jelen van. Ez egy olyan mikroorganizmus, ami természetes módon jelen van a bélben és része annak a kiegyensúlyozott rendszernek, ami segíti az emésztést és hozzájárul ahhoz, hogy fittek és egészségesek maradjunk. Amikor az emberek Candida fertőzésről beszélnek, akkor a candidiasis nevű állapotra utalnak, ami akkor alakul ki, ha a Candida gomba túlszaporodik a szervezetben. De hogyan is következhet ez be?

 

1. Candida és a fogamzásgátlók

A Candida elszaporodása a fogamzásgátló tablettára is visszavezethető. A gyomor egy kényes szerv, ahol mikroorganizmusok és élesztők működnek együtt, hogy segítsék az emésztés folyamatát. Ezek egyensúlya igen ingatag és a különböző vegyi anyagok vagy hormonális egyensúlyhiány könnyen felborítja őket.

Ha pedig az egyensúly felbomlik (ami egy hormonális fogamzásgátló következtében könnyen bekövetkezhet), akkor a Candida ismét képes lesz túlszaporodni a bélrendszerben. A fogamzásgátlók fő összetevője az ösztrogén, amiről bizonyított, hogy elősegíti az élesztőgombák növekedését. Ha szükségünk van bizonyítékra, akkor elegendő csak megnézni a statisztikákat, amik világosan mutatják, hogy milyen sok nő kap el rendszeresen gombás fertőzéseket, ha fogamzásgátlót szed.

Egy másik fogamzásgátló eszköz, a réz alapú spirál is okozhat Candida fertőzés, mivel a réz növelheti az élesztőgombák szaporodását. Tehát nagyon fontos tisztában lenni ezekkel a dolgokkal, mielőtt fogamzásgátlót választunk.

 

Hogyan iktassuk ki a cukrot a Candida diétából?

candida11.jpgAz ünnepi szezonnak már vége, elmúlt a karácsony és a Szilvezter, átléptünk az új évbe és éppen ezért nagyon fontos visszaállni a candidiasisban szenvedőknek is a szigorú diétára és újra kiiktatni a cukrot az étrendből. Ez elsőre könnyűnek tűnhet, azonban az ünnepek után igen nehéz megint odafigyelni arra, hogy mit vigyünk be a szervezetünkbe, hiszen a karácsonyi étkezések során is meglehetősen nehéz volt fenntartani a fegyelmet a diétával és táplálkozással kapcsolatban.

Most azokat az élelmiszereket vesszük sorba, amikben sokkal több a cukor, mint gondolnánk. Ha az elkövetkező hetekben ezekből nem fogyasztunk, akkor az egészségünknek hatalmas szívességet teszünk. Tudjuk már, hogy a felesleges cukor nemcsak a Candida elszaporodását eredményezheti, hanem a bélflóra egyensúlyának felborulását, az immunrendszer gyengülését, az emésztés rendszertelenné válását, így nagyon ajánlott a cukor kiiktatása az étrendből.

 

Kenyér

Ha Candida diétázunk, akkor a rendszeres kenyérfogyasztást határozottan ki kell iktatni az étrendből. A kenyér szintén nagy mennyiségben tartalmaz cukrot, még az egészségesebb fajták is teli vannak tömve szacharózzal. Szeletenként ez körülbelül 4 gramm cukrot jelent.

 

Szárított gyümölcs

Két dolog van, aminek tudatában kell lennünk, amikor száratott gyümölcsöt vásárolnánk. Először is: sok aszalt gyümölcs tartalmaz hozzáadott cukrot, így nagyon fontos az adott terméket leellenőrizni. Másodszer pedig: a szárítás nagymértékben növeli a természetes cukrok koncentrációját is, tehát még azt az aszalt gyümölcsöt is érdemes elkerülni, ami egyébként nem tartalmaz hozzáadott cukrot.

 

A Candida leggyakoribb tünetei

candida10.jpg-Így érzed magad: képtelen vagy koncentrálni, mindent elfelejtesz, agyköd jelentkezik, ingerlékeny, haragos vagy, gyakran szédül, depressziós a hangulatod és gyakran sír vagy rendszeresen tör rád pánikroham, alacsony a libidód, tartósan tapasztalsz extrém fáradtságot vagy hiperaktivitást, sóvárogsz az édesség és az alkohol után, insomnia és gyenge koordináció jellemzi a testi funkcióid.

 

-az emésztőrendszeri tünetek: savas reflux, puffadás, gázosodás, hányinger, hasmenés, székrekedés, hasi görcsök, emésztési zavarok, böfögés étkezés után, nyákos széklet, aranyér, viszketés a végbélnyílás körül.

 

-tünetek a bőrön: akne, ciszták, csalánkiütés, éjszakai izzadás, pikkelysömör, ekcéma, bőrgyulladás, gombás fertőzések a körmön és a bőrön, lábgombásodás, testszag.

 

-tünetek a szájban: rigó (fehér bevonat a nyelven), duzzadt alsó ajak, szájszag, fémes íz a szájban, rossz lehelet, fekély, seb, fogínyvérzés, repedezett nyelv.

 

-tünetek a légzőrendszerben: tartós köhögés, váladék a torokban, torokfájás, Sinus torlódás, krónikus orrfolyás, influenzaszerű tünetek, szénanátha tünetei, arcüreggyulladás, asztma.

 

-tünetek a füleken és a szemeken: szemfájdalom, szemviszketés, fényérzékenység, homályos látás, szem alatti táskák, fülcsengés, fülgyulladás.

 

-tünetek az urogenitális rendszerben: ismétlődő gombás fertőzések, visszatérő húgyúti fertőzések, cystitis (gyulladás a hólyagban), PMS és menstruációs szabálytalanságok, gombás kiütés.

 

-tünetek az immunrendszerben: gyakori megfázás és influenza, allergia, érzékenység az élelmiszer-, illat-és vegyi anyagokra.

 

-egyéb tünetek: fogyási képtelenség, vízvisszatartás, hirtelen fogyás, fejfájás, szívdobogás, krónikus testfájdalom és/vagy ízületi fájdalom, izomfájdalom és merevség.

 

A Candida fertőzés leggyakoribb kezelési módjai 1.

candida9.jpgA Candida kezelésnek három fontos lépcsője van. Elsőként meg kell változtatni a diétát, hogy a cukor kiürüljön a szervezetből, utána gombaellenes szerekkel ki kell irtani annyi Candida gombát, amennyit csak lehetséges. Harmadik lépésként peidg egy jó probiotikus készítménnyel kell pótolni a bélflóra jótékony mikroorganizmusait.

Ezt a három lépést egyszerre is végre lehet hajtani, mivel a Candida fertőzést így is igen nehéz leküzdeni, ezért nagyon fontod, hogy minélt hatékonyabban lépjünk fel ellene.

 

1. Alacsony cukortartalmú étrend

A Candida albicans törzsek szerves, szén alapú vegyületek, amik erős sejtfalakat építenek és gyorsan szaporodnak. A szaporodáshoz pedig nagy szükség van számukra a cukorra, éppen ezért nagyon fontos, hogy a Candida-diétában megszabaduljunk az összes cukortól.

Van egy tévhit, ami szerint csak akkor kell kiiktatni a cukrot a diétából, ha már leküzdöttük a Candida fertőzést. Sajnos ez nem így van, hiszen a Candida albicans boldogan éldegél, ha hozzájut a természetes cukrokhoz, a hozzáadott cukrokhoz. Tehát sajnos még az sem elég, ha a hagyományos kristálycukrot kiiktatjuk, a gyümölcsfogyasztással is eléggé vigyázni kell. A megfelelő Candida diéta tehát a lehető legtöbb féle cukortól való tartózkodást jelenti elsősorban.

Vannak olyan nyilvánvaló élelmiszerek, amiket kerülni kell, a csokoládé, a szénsavas és cukros üdítők, de ha komolyan küzdünk a Candida elszaporodásával, akkor a keményítő tartalmú zöldségektől (burgonya, jamgyökér) és a gyümölcsökről (banán, málna stb.) le kell mondanunk. Ezenfelül meg kell jegyezni, hogy nagyon sok élelmiszer tartalmaz hozzáadott cukrot, amik szintén a Candidát etetik.

Tehát mi marad? Sok finom étel! Bár ki kell bírnunk a sült krumpli és a nass nélkül, de helyette egy sokkal egészségesebb és tápláló étrendre fogunk átállni, aminek alapját a nem- keményítőtartalmú zöldségek, a húsok, a halak és az egészséges gabonák képezik.

 

Mielőtt elkezded a Candida diétát 1.

candida8.jpgHa Candida fertőzésben szenvedsz, akkor valószínűleg nagy a kísértés, hogy azonnal el kezd a Cnadida diétát. Azonban sok Candida beteg évtizedekig együtt él a tünetekkel, amiket nem lehet egy egyszerű diétával megszüntetni (sőt a drasztikus étrendi változtatásokkal csak még jobban felerősíthetjük a fertőzést). Éppen ezért fontos, hogy megfelelően felkészülve vágjunk bele a diétába, hogy az valóban sikeres és eredményess legyen.

A kezelés ideje alatt néhány egyszerű lépéssel nemcsak lerövidítjük a Candida diéta idejét, de nagyban növeljük a sikerességét is. Íme néhány irányelv, amiket be kell tartani, mielőtt nekilátunk diétázni.

 

Karbantartás

A legjobb módja a Candida diéta indításának egy méregtelenítés. Bár a méregtelenítés nem kötelező része a programnak, mégis fontos lehet, mert ezzel drasztikusan vissza lehet szorítani a Candida gombát. A méregtelenítés lényege, hogy a leghető legtöbb Candida gombát és mérgező mellékterméket eltávolítsunk a szervezetből. A méregtelenítés kemény munka, de jól előkészíti a kezelés többi részét, az alacsony cukortartalmú étrendet, a probiotikumok elszaporítását és a gombaellenes szerek alkalmazását.

A méregtelenítés előnyei messze túlmutatnak a Candida kezelésén. A rendszeres tisztítókúrákkal több energiánk lesz, fokozódik a hangulatunk, javul az emésztés, beindul a fogyás és a koncentrációs képesség is erősödik. A Candida fertőzésben szenvedőknek ez különösen előnyös, mivel a vékonybél méreganyagai távoznak, csökkennek a Candida okozta gyulladások és a tünetek is mérséklődnek.



Az előnyök a jó tisztít tényleg messze túlmutatnak kezelésére Candida. Rendszeres tisztítószerek jelentés több energia, jobb hangulat , jobb emésztés , fogyás és a jobb koncentráció . A Candida szenvedők különösen, hogy lehetőséget ad a tisztítási ki a törmeléket a vékonybél , kipirulás ki a Candida élesztőgomba , és tegye a többiek , hogy más Candida kezelések megölni.

 

Sok különböző módon , hogy nem hatékony tisztít . Az oldalamon a tisztító adtam néhány irányba , amit lehet követni, hogy hozzon létre egy alap megtisztítsa magát . Az én végső Candida diéta program, amit vázolt alternatív méregtelenítés , hogy azt hiszem , hogy még gyorsabb és hatékonyabb .

 

Ha már itt tartunk a témában a táplálkozás (az egyik a három elem minden jó Candida terv) , van még valami, amit figyelembe kell vennie . A kilépés helyett a egészségtelen ételek, a koffein és a cukros ételek egyszerre , meg kell próbálnia , hogy kúpos le a fogyasztást , mielőtt elkezdi a kezelést. Csakúgy, mint leszokni a cigaretta , vagy bármely más, függőséget okozó anyag , majd hideg pulyka vezethet elvonási tünetek , és az utazás nehezebb , nem könnyebb . Tehát, hogy annak érdekében, hogy vágja ki , mint sok elem én élelmiszerek elkerülésére listát lehetséges a hetekben , mielőtt elkezdi a kezelést.

 

Távolítsuk kockázati tényezői Candida

Sok lehetséges oka Candida elszaporodását , és most van itt az ideje , hogy megszüntesse azokat az életed . Snack vagy szódavíz , magas cukortartalmú egyik fő bűnös , de nem szól a diéta . Az antibiotikumok is elsődleges oka a Candida , úgyhogy győződjön meg róla, hogy nem veszik őket , ha feltétlenül szükség van rájuk ! Fogamzásgátlók mint a tabletta is találtak okoz Candida , mint a stressz , a dohányzás , paraziták és még higany a régi tömések .

 

Ez egy elég széles a kockázati tényezők , és én még nem is említettem más oka , mint a cukorbetegség még . Sőt, az én végső Candida diéta program, amit felsorolni nyolc különböző okok Candida elszaporodását . Távolítsuk el , amit lehet , és fejleszteni kell a diéta és tisztító rendszer .

 

Készen állsz a Candida Die -Off ?

Miután elkezdte a Candida kezelés , akkor találja magát szenved úgynevezett Candida Die -Off . Ez mutatkozik meg a tünetek kezdve hányinger és fejfájás az izzadás vagy viszketés . Miért történik ez ? Egyszerűen fogalmazva, a tüneteket, Die -Off fordulhat elő, ha a Candida diéta működik !

 

Candida Die -Off valójában az eredménye a nagy számú Candida élesztőgomba megölték . Amikor meghalnak, engedje nagy mennyiségű mérgező melléktermékek , mint acetaldehid be a véráramba . Ezek oka, a tünetek , amelyek általában hasonlóak a szokásos Candida tünetei , de szélsőséges. Szóval lehet, hogy tapasztal súlyos fejfájás , vagy rosszabb, fáradtság , mint máskor.

 

Azonban csak azért, mert a kezelés hatékonyságáról, nem jelenti azt, hogy el kell menni a die-off . Ha a megfelelő előkészületeket akkor valóban készíteni a test a toxikus túlterhelés akkor születik, amikor az élesztő sejtek elpusztulnak . A legjobb módja ennek az, az egy jó választás méregtelenítő kiegészítő, mint a molibdén , vagy jelölt , és elkezdi , mielőtt elkezdi a kezelést.

Mikor kell szedni a gombaellenes készítményeket?

candida7.jpgA gombaellenes szereket már akkor el kezdhetjük szedni, amikor elkezdjük a Candida diétát. Ha probiotikumokkal együtt szedjük őket, akkor érdemes elsőként kitisztítani a szervezetet, mielőtt el kezdjük ezeket az antifungális készítményeket fogyasztani. Ha ugyanis tisztítókúra mellett kezdjük el használni a Candida elleni termékeket, akkor túl sok baktérium és kórokozó távozhat a szervezetből, ami nem kívánt mellékhatásokat idézhet elő.

A legjobb tehát, ha egy méregtelenítéssel kezdjük a Candida kúrát, majd ezt befejezve kezdhetjük meg a probiotikumok és a gombaellenes szerek használatát. Ezeket is érdemes némi időeltolódással szedni, hiszen így a kezelés nem lesz túl gyors és kevésbé hatékony.

 

Miért kell gombaellenes szerekez használni a Candida kúrában?

A gombaellene szerek fontos szerepet játszanak a Candida diétában, mivel elpusztítják az élesztőgomba sejtjeit. Munkájukat a probiotikumok egészítik ki: ezek benépesítik a szervezetet egészséges baktériumokkal, miután a antifungális készítmények kipucolták az egész testünket. Némelyik gombaellenes szer képes visszaállítani a a gyomor és a béltraktus egészséges pH-ját is.

A Candida képes alkalmazkodni idővel bizonyos gombaellenes szerekhez, így érdemes ezeket kombinálva és váltogatva használni. Néhány igen hatékony anti-Candida szer a kaprilsav, a fokhagyma, a grapefruitmag kivonat és az oregánóolaj. Ezek közül egyszerre két vagy három fajtát is használhatunk, hogy a Candida ne szokjon hozzá a termékekhez.

 

A Candida kezelésére felírt gyógyszerek

candida6.jpgA Candida fertőzéseket bizonyos esetekben jól lehet kezelni antibiotikumokkal, de tudni kell, hogy ezek a készítmények is hozzájárulhatnak a Candida túlszaporodásához, így jobb velük vigyázni.

 

A Candida és az antibiotikumok

A Candida kezelésére leggyakrabban gombaölő szereket írnak fel. Ezek körül a legnépszerűbbek azok, amik fluconazolt tartalmaznak. Hatékonyan fel veszi a versenyt a Candidával szemben a Diflucan, a Nystatin és a Sporanox is. Mivel ezek a gyógyszerek nem kívánatosak a gombáknak, így a Candida fertőzés megszüntetésében hatékonyak, viszont a jótékony bélbaktériumokat is elpusztítják, vagyis részben fokozzák is a Candida túlszaporodását is.

 

Fontos megismerni a kiváltó okot

Azok, akik Candida fertőzésben szenvednek, gyakran tapasztalnak kiütéseket az ágyéki



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 7
Havi: 73
Össz.: 22 111

Látogatottság növelés
Oldal: Mindent a Candidáról
Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! - © 2008 - 2024 - candidadieta.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »